2013. május 29., szerda

Mogyorós szegfűszeges keksz

Az egyik kedvenc kekszünk, először karácsonyra készítettem, még tavaly...azóta meg felkerült a kedvenc kekszek listájába... 
A recept a Good Food (2012. I. évfolyam 9.) novemberi számából van.
A recepten semmit nem változtattam, illetve csak annyit, hogy a szegfűszeges porcukorból nem szórtam az összeset a forró kekszre, mert elég volt rá kevesebb is, úgyhogy ami maradt, azt eltettem más finomságokhoz..   
 
Hozzávalók 
 
250 g puha vaj
100 g törökmogyoró
1 tk vaníliakivonat
250 g porcukor
1,5 tk őrölt szegfűszeg
350 g finomliszt
 
 
 
 
Folyamat
 
Tegyük a puha vajat, mogyorót, vaníliakivonatot, 85 gramm porcukorral késes robotgépbe.
Dolgozzuk össze. Adjuk hozzá a teáskanál szegfűszeggel elkevert lisztet, és kézzel addig gyúrjuk míg a tészta összeáll.
Melegítsük elő a sütőt, és egy sütőlemezt béleljünk ki sütőpapírral.
A tésztából formázzunk diónyi golyókat, tegyük őket a tepsire, és villával nyomjuk meg a tetejét.
Kb. 12-15 percig süssük, amíg halvány színt kapnak.
A maradék porcukrot és őrölt szegfűszeget keverjük össze, és szitáljuk a forró kekszre jó vastagon.
 

2013. május 26., vasárnap

Pesto petrezselyemből



Akkor, ahogy ígértem, itt is van ez az isteni  pesto. Most épp petrezselyemből, mégpedig azért, mert kicsit nekilendült a petrezselymünk az idén, szerencsénkre...ez nálunk nem olyan nagy probléma, mert nagyon szeretjük. arról nem is beszélve, hogy ilyenkor folyton pirított petrezselymes újburgonyát fogyasztunk...
Most mogyoróval bolondítottam meg....és jól állt neki! 
Ha pestot szeretnénk készíteni, akkor szükségünk van valamilyen olajos magra, mondjuk fenyőmagra......de dióval, tökmaggal vagy mandulával is elkészíthetjük ezt a gyönyörűszép zöld színű finomságot! Egy közepes méretű csatos üveget töltöttem majdnem tele.
A klasszikus pesto bazsalikommal és fenyőmaggal készül....az ügyesebbek mozsárban szokták elkészíteni, olívaolajjal, fenyőmaggal, fokhagymával és sóval zúzzák össze a bazsalikomleveleket....na ez nekem eddig még nem sikerült, szerintem kellene szereznem egy sokkal nagyobb mozsarat, mint ami most van, és úgy megpróbálnom!  
 
Hozzávalók
 
2 jókora marék petrezselyem (kb. 5-6 nagyobb csokor)
parmezán (ne sajnáljuk a pesto-ból, minimum 100 g kell hozzá, a pesto lelke, lágyít a zöld kulimászon, ami a sajt nélkül azért elég erőteljes, aromás ízű lenne)
1 gerezd fokhagyma
100 g pirított földimogyoró (vagy másmilyen olajos mag)
olívaolaj (ezt mindenki ízlése szerint adagolja, az olaj mennyiségétől függően lesz sűrűbb, vagy hígabb a pestonk)
 
 
 
 
Folyamat
 
A petrezselymet megmossuk, a leveleit letépkedjük, majd késes robotgépben a fokhagymával, sóval, parmezánnal, mogyoróval és az olívaolajjal összedolgozzuk.
Belekanalazzuk pl. egy csatos üvegbe, és annyi olajat töltünk még hozzá, hogy lezárja a pesto tetejét. (Így több ideig eláll, tartósítjuk az olajjal!)
Hűtőben tároljuk, szerintem eláll egy darabig, de nálunk kb. 2 hétig tart, mert tésztára, salátába, minestronéba, vagy egyszerűen csak ropogós bagettre locsolva igencsak hamar elfogyasztjuk!  
 
 
 
 

2013. május 25., szombat

Krumplis lángos cukkinivel

Na ez az a recept, amit már tavaly óta készülök az oldalra feltenni, de eddig még nem sikerült fényképet készítenem róla, talán csak egyszer volt valami próbálkozásom tavaly, de az a kép már nem 'szalonképes'. Nem egy nagy recept, bár az én nagy kedvencem, annak ellenére, hogy szinte csak én szeretem a családban!
A sima vátozatot (krumpli, liszt, só) lekvárral is szoktam fogyasztani, isteni finom...komolyan...
Ez a változat viszont szigorúan sós, senki ne fogyassza édes kencével....:)




A lángos tartalmaz egy jó adagnyi parmezánt, főtt krumplit, sót, fokhagymával párolt cukkinit. Ennyi. Tojásmentes. Sajttal és tejföllel hamar elfogy! A liszt szigorúan rétesliszt, mert búzalisztből sokkal többet kell a lángoshoz adnunk, hogy formázható legyen, ezáltal keményebb is lesz, úgyhogy rétesliszttel sokkal finomabb!!

Hozzávalók
19-20 darab mini lángoshoz

4 nagyobb burgonya
2-3 púpozott ek rétesliszt
reszelt parmezán ízlés szerint
1 nagyobb cukkini vékonyan karikázva
1 ducibb gerezd fokhagyma
só, bors

tetejére

reszelt sajt és tejföl

Folyamat

A burgonyát megmossuk, hámozzuk, és kockára vágva sós vízben puhára főzzük.
Közben a cukkinit kevés olívaolajon átpirítjuk, amikor már majdnem kész, akkor tegyük hozzá a vékonyra szeletelt fokhagymát, és forgassuk még párszor át vele. Sóznunk nem szükséges, mert úgyis ízesítjük a gombócot.
A burgonyát leszűrjük, krumplinyomóval összetörjük, picit hagyjuk hűlni, hozzáadjuk a cukkinit, a parmezánt, sót és borsot, majd hozzáadjuk a lisztet, de először csak két evőkanállal, és lágyabb gombócot gyúrunk.
Ha szükséges adjuk még hozzá a maradék lisztet is. Az a lényeg, hogy lepénykéket tudjunk formázni, és ne essen szét.
Kis gombócokat tépünk a tésztából, picit kilapítjuk őket, és mindkét oldalát megsütjük.
Sajttal és tejföllel tálaljuk! A tejfölt fokozhatjuk, és ízesíthetjük...mondjuk zúzott fokhagymával.....azt nagyon szereti a cukkini....




2013. május 24., péntek

Getty Images


Még mindig nem hiszem el......



Kedves Olvasóim!
A múlt héten kaptam egy nagyon jó hírt, hazafelé zötyögve az esti vonaton, egy levélke fogadott a Getty Images-től, hogy kiválasztották 9 darab fényképemet a Flickr-ről. Ez így elsőre erősen sokkos állapotba hozott, annyira megörültem neki, hogy elkezdtem bömbölni, meg persze telefonálgatni, hogy azonnal megosszam mindenkivel az örömhírt!!!
Fent láthatóak a képek, ebből sikerült egyet kitörölnöm a hétvégi regisztrálásban, töltögetésben....annyira ideges voltam, hogy minden sikerüljön, mert sajnos nem vagyok egy informatikai zseni, ráadásul angolul kellett szerencsétlenkednem.....nem tudom, valaha kitörölte-e bárki is az egyik kiválasztott fényképét....hát nekem bizony sikerült! Úgyhogy azzal a képpel, nem tudom most mi van...majd kiderül!
Még mindig annyira hihetetlen az egész, felfoghatatlan, hogy az én fényképeimet bárki is kiválassza......nemhogy a Getty!?!?! 
Egyébként főképp régebbi képeket választottak, amik még az egyszerű kis gépemmel készültek, csak kettő van, ami már tükörreflexes okosmasinával készült.
A kiválasztott képek közül nekem a kukorica az egyik nagy kedvencem, annak idején is szerettem........hát még most....és hát a lényeg, hogy nagyon nagy örömhír ez nekem!!!! Most boldogság van.....<3 
Holnap receptelek is egyet ennek örömére, készítettem ma petrezselyem pesto-t, mogyoróval, holnap rigatoni-ra is borítom. És függőben van négy finomság is...kettő cupcake, egy mogyorós keksz, és egy mézes pancake recept. 
Addig is jó éjszakát Mindenkinek!
  





2013. május 16., csütörtök

Juhtúrós medvehagymás pogácsa

Akkor szép lassan, ahogyan ígértem, elkezdem megírni a függőben lévő bejegyzéseket. Tudom, már nincsen medvehagyma, talán csak a fagyasztóban, viszont annyira jó kis recept, hogy nem szívesen hagynám a kövekező évre, amikor újra lesz medvehagyma...ugye nem baj?! :)
Egyébként simán juhtúróval is nagyon finom....

Ha pogácsát készítek, én mostmár mindig reszelek hozzá sajtot, mert szerintem teljesen más lesz a tésztája, sokkal finomabb, úgyhogy ehhez a pogihoz is reszeltem sajtot! 




A recept a már jól bevált kelesztés nélküli pogi Krisztától, apró módosításokkal, az eredetit ITT meg is nézhetitek! A család szerint ez a legfinomabb pogácsa, úgyhogy általában mostmár mindig ezt sütöm, nagy ritkán engedélyeznek némi újdonságot, másfajta receptet, de csak nagyon ritkán! Nagy előnye, hogy pikk-pakk megvan, semmi macera, semmi kelesztgetés, és mégis nagyon finom, puha!

Hozzávalók

400 g liszt
2 tk só
50 g kocka élesztőnek a fele, morzsolva
10 dkg juhtúró
kb. 6 ek reszelt sajt vegyesen
1 csokor medvehagyma fele (mostmár fagyasztott)
250 g Rama kocka
150 g tejföl

tetejére

1 egész tojás felverve
reszelt sima és füstölt sajt vegyesen




Folyamat

A lisztet tálba szitáljuk, hozzáadjuk a sót, belemorzsoljuk az élesztőt, hozzáadjuk a reszelt sajtokat, elmorzsoljuk a lisztes eleggyel a kockára vágott margarint, hozzákeverjük a juhtúrót, az aprított (fagyasztott) medvehagymát és a tejföllel puha tésztát gyúrunk. (Ha szükséges egy picit lisztezzük!)
Nem kelesztjük, lisztezett deszkán azonnal gyúrjuk, (kb. 7-8 mm-re) és pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk.
A tetejüket megkenjük a felvert tojással, ízlés szerint megszórjuk reszelt sajttal, és előmelegített sütőben, közepes lángon, kb. 20-25 perc alatt megsütjük. A sütési fokozat sütőnként eltérhet!!







2013. május 14., kedd

Spárgás frittata



Egy aprócska 'üzemi' baleset után, mely a kertben történt Bonifác kutyámnak köszönhetően, újra itt, lassan-lassan de alakulok, és kezdek visszarázódni a blogírásba, no meg a fotózásba! :)

Kezdem egy nagy kedvencemmel, a frittata-val. Most épp spárgával, mert nagyon szeretjük. Ahogyan a frittata-t is...ami szerintem hidegen a legfinomabb, amikor már összeérnek az ízek!


Hozzávalók

500g zöld spárga
6 nagyobb tojás
só, bors
parmezán
olívaolaj





Folyamat

A spárgákat megmossuk, a fás részt eltávolítjuk, majd lobogó vízben pár perc alatt megfőzzük.
Egy nagyobb serpenyőben olívaolajat forrósítunk, és a serpenyőnket rázva, a spárgákat átpirítjuk.
A tojásokat egy tálban felverjük, sózzuk, borsozzuk, és ízlés szerint parmezánt reszelünk hozzá, amennyit jónak látunk. (Én elég sokat hozzáadok...)
Ezt a parmezános, fűszeres tojást borítjuk rá a spárgára, és kevergetés nélkül, mindkét oldalát megsütjük, így lesz lepény.
Tálaláskor meglocsoljuk olívaolajjal és parmezánforgáccsal.
Mennyei.......


  

A frittatta-t készíthetitek bármilyen zöld fűszerrel, pl. petrezselyemmel, bazsalikommal, vagy kakukkfűvel, adhattok hozzá cukkinit, a tojáshoz pedig tehettek még tejszínt, a parmezánon kívül pedig érettebb, aromásabb sajtokat is. Érdemes nagyobb serpenyőben készíteni, legalább 6-8 tojásból, hogy szépen elterüljön, de azért ne legyen annyira vékony.
Fokhagymát is szoktam a frittata-hoz adni, de ehhez a spárgás változathoz én soha nem teszek!